abszolút hozamú alapok

Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott

A piacok idei első félévben látott hektikussága megosztotta az abszolút hozamú alapokat: egyik felük pozitív, másik felük pedig negatív hozamot ért el, így a teljes szegmens átlagban nem gazdagította a befektetőket. Ettől még voltak kiugró hozamok, az OTP EMDA és az OTP Trend Alap A sorozata is 10% felett teljesített, holott tavaly a jó piaci környezetben is csak három alap ugrotta meg ezt a szintet. A legtöbb vagyont továbbra is az OTP Supra kezeli, a legnagyobb alapok közé 13 milliárd forinttal lehetett bekrülni.

Új szintre lépett az ingatlanmánia a magyaroknál

Mintegy 20 milliárd forinttal csökkent a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon májusban, miután az értékesítés és a hozamok is mínuszba fordultak múlt hónapban. Mindebből az ingatlanalapok semmit sem éreznek meg: májusban további nettó 32 milliárddal nőtt a kezelt vagyonuk, ezzel pedig már átlépték az 1200 milliárd forintos határt.

Komoly versenytársat kaptak a magyar abszolút hozamú alapok

Újabb csúcsra, 6273 milliárd forintra emelkedett áprilisban a befektetési alapokban kezelt vagyon, amely a pozitív értékesítés mellett legalább olyan mértékben a múlt havi jó hozamoknak is köszönhető. Miközben az ingatlanalapok tartják magukat az első helyen a kezelt vagyont tekintve, az abszolút hozamú alapok veszélyesen magukra húzták a vegyes alapokat, miután az elmúlt hónapokban csak tőkekiáramlás jellemezte az eddig igen népszerű kategóriát.

Nagy trónfosztás közeledik a magyar befektetési alapoknál

Nagy trónfosztás közeledik a magyar befektetési alapoknál

Idén a piaci volatilitás látványos felerősödése ellenére is nő a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, február végén már több mint 6230 milliárd forint volt az alapokban. A kötvényalapok kezelt vagyona viszont hónapról hónapra csökken, az ingatlanalapok jó értékesítési számai pedig a felé mutatnak, hogy hamarosan újabb trónfosztást látunk a piacon, az ingatlanalapok válhatnak a legnagyobb vagyont kezelő kategóriává itthon.

Örülhet, aki nulla hozamot ér el a következő években - itt a hét szűk esztendő?

Hosszú és viharos időszak következhet most a világ tőkepiacain, örülhet az, aki a következő években pozitív hozamot ér el - hangzott el a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciáján. Ilyen környezetben jó menekülőútvonalat jelenthetnek az abszolút hozamú alapok, de a stratégiájuk alapján hatalmas eltérés lehet ezeknek a hozamai között.

Berobbantak a hazai befektetések, de tényleg a magyar emberek veszik őket?

Berobbantak a hazai befektetések, de tényleg a magyar emberek veszik őket?

Tavaly eddig sosem látott szintre, 6000 milliárd forint fölé nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, miközben a kötvényalapok mellett az ingatlan, abszolút hozamú és vegyes alapok is beléptek az ezermilliárd forintos körbe. De vajon a lakossági vagy sokkal inkább az intézményi befektetők keresletének köszönhető a befektetési alapok felfutása? Kik veszik igazából az ingatlanalapokat és kik "tehetnek" arról, hogy a pénzpiaci alapok mélyrepülése még mindig tart? Alábbi cikkünkben ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

10% felett is kereshetsz, ha profi magyar befektetőkre bízod a pénzed

10% felett is kereshetsz, ha profi magyar befektetőkre bízod a pénzed

Sosem kezeltek annyi pénzt az abszolút hozamú alapok, mint 2017-ben, a jó hozamoknak és a 240 milliárd forintnyi nettó tőkebeáramlásnak köszönhetően mára több mint ezermilliárd forint sorsáról döntenek az alapok kezelői. A legmagasabb éves hozamokat azok tudták zsebre tenni, akik mertek kockáztatni. Három olyan alap is volt tavaly, amely 10% felett hozott befektetőinek, köztük az OTP Supra, amely nemcsak jó teljesítményével, de elképesztő nagyságú kezelt vagyonával is kivívta a figyelmet. A HOLD (korábban Concorde) alapjai ezúttal az alapkezelőtől szokatlan módon rosszul teljesítettek, az OTP viszont nemcsak a hozamokban, de az értékesítésben is brillírozott: a piaci állománynövekedés kétharmadát az ő abszolút hozamú alapjai hozták.

Sosem látott rekordokat állítottak fel a magyar befektetések

Sosem látott rekordokat állítottak fel a magyar befektetések

Több rekord is született 2017-ben a hazai befektetési alapok piacán: a szektor idén először lépte át a 6000 milliárd forintos kezelt vagyont, a kötvényalapok mellett már az ingatlanalapok és az abszolút hozamú alapok is ezermilliárd forint feletti vagyonnal bírnak. Az idei részvénypiaci rali kedvezett a részvényalapok felfutásának, a kezelt vagyon látványos bővülése mellett ez a kategória hozta idén a legtöbb, 10% körüli hozamot a befektetőknek. Mostani cikkünkben körbejártuk, melyek voltak a legfontosabb történések idén a magyar befektetési alapok piacán, milyen fontosabb vagyoni és népszerűségi változások történtek az elmúlt években, mely alapok voltak a legkeresettebbek és mennyire támasztják ezt alá a hozamok.

Átlépte az ezermilliárdos küszöböt a magyarok kis kedvence

Átlépte az ezermilliárdos küszöböt a magyarok kis kedvence

Októberben sikerült átlépniük az ingatlanalapoknak az 1000 milliárd forintos kezelt vagyont, ezzel a kötvény- és abszolút hozamú alapok után ez a harmadik kategória az 1000 milliárdos klubban. A vegyes alapok is egyre közelebb kerülnek a hármashoz, miközben a piaci összvagyon már 6100 milliárd forint felett jár.

Történelmet írnak a magyar befektetések

Történelmet írnak a magyar befektetések

Amellett, hogy szeptemberben ismét átlépte a 6000 milliárd forintos határt a magyar befektetési alapokban kezelt vagyon, az ingatlanalapok és a vegyes alapok is csak egy ugrásra vannak attól, hogy a kötvény- és az abszolút hozamú alapok után belépjenek az 1000 milliárdos klubba.

Meglepőt léptek a magyar befektetők, a kis kedvenc már nem annyira menő

Meglepőt léptek a magyar befektetők, a kis kedvenc már nem annyira menő

A legfrissebb adatok szerint augusztusban több érdekesség is történt a befektetési alapok piacán: a negatív értékesítési adatok miatt a kezelt piaci összvagyon ismét 6000 milliárd forint alá csökkent, amiért a pénzpiaci alapok és rövid kötvényalapok mellett az ingatlanalapokat is okolni lehet. Nagy meglepetésre ugyanis az ingatlanalapokat a nyár utolsó hónapjában tőkevesztés jellemezte, igaz, ettől még továbbra is ez a kategória a legnépszerűbb a magyar befektetők körében idén.

Egyre olcsóbbak a magyar befektetések, mégis egyre többet keresnek rajtunk

Jelentősen átrendeződött tavaly a befektetési alapok piaca, a friss adatok szerint bár összességében nőtt a befektetési alapok költségterhelése, ez nem a költségek növelésének, sokkal inkább a megváltozott befektetési trendnek köszönhető: egyre többen veszik ugyanis a magasabb hozamokat ígérő, de cserébe magasabb díjakkal is dolgozó alapokat. A pénzpiaci és tőkevédett alapokat nem keresik, az abszolút hozamú és ingatlanalapokat viszont annál inkább. És miközben az alacsony hozamoktól, a költségcsökkentésektől és a MIFID 2-től hangos a piac, kiderült: még a válság előtt sem volt olyan nyereséges a szektor, mint tavaly.

Üstökösként húznak el az állampapírok, állva hagyják a piacot

Júliusban a befektetési alapoknál is nyár volt, a befektetések gyakorlatilag semmit nem hoztak, sőt, a gyengébb teljesítmény miatt még közel 20 milliárd forinttal csökkent is a piaci összvagyon. A legkeresettebb alapok a vegyes és ingatlanalapok voltak, és bár 2015 óta az utóbbi kategória már közel 460 milliárdot vonzott be, így is jócskán elmarad a lakossági állampapírok 3 ezer milliárdjától.

Itt a bizonyíték: lehet 10% felett keresni, ha a legprofibb magyar befektetőkre bízod a pénzed

Itt a bizonyíték: lehet 10% felett keresni, ha a legprofibb magyar befektetőkre bízod a pénzed

Jól zárult az év első fele az abszolút hozamú alapoknak, a nagy befektetői érdeklődésnek köszönhetően ezek portfóliómenedzserei mára ezermilliárd forintnyi megtakarítás sorsáról döntenek. Aki mert kockáztatni, egy év alatt 10% feletti hozamot is zsebre tehetett, és az idei első félévben is előfordultak 5% feletti hozamok. A legtöbb pénzt továbbra is az OTP Supra kezeli, az idei vagyonbeáramlásnak köszönhetően több pénz van az alapban, mint a következő két alapban összesen.

Történelmi szintet ugrottak a magyar befalapok

Történelmi szintet ugrottak a magyar befalapok

Most először haladta meg a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon a 6000 milliárd forintot, ehhez a kedvező értékesítési számok mellett a befektetések összességében jó teljesítménye is hozzájárult. Májusban az ingatlanalapok mellett az abszolút hozamú és a vegyes alapok meneteltek nagyot, miközben a pénzpiaci alapokat a sorozatos vagyonvesztés miatt a vegyes alapok is megelőzték a kezelt vagyonban.

Pár ilyen hónap, és az ingatlanok lesznek a legnépszerűbb befektetések

Ahogyan azt vártuk, a pénzpiaci alapok szenvedése áprilisban sem csökkent, sőt, most az ingatlanalapok előzték meg őket a kezelt vagyonban. Ha az ingatlanalapok így folytatják, pár hónapon belül a legnagyobb vagyont kezelő kategóriává válhatnak a piacon. Áprilisban a teljes szektor is jól teljesített, az értékesítési számok és a befektetéseken elért hozamok is segítettek abban, hogy a piac megközelítse a 6 ezer milliárd forintos vagyonállományt.

Óriási fordulat a befektetési alapoknál

Miközben a jó kereslet hatására márciusban 45 milliárd forinttal nőtt a hazai alapokban kezelt vagyon, egy nagy, de meglepőnek már kevésbé mondható fordulat következett be múlt hónapban: az abszolút hozamú alapok átvették a pénzpiaci alapok helyét és ezzel a második legnagyobb vagyont kezelő kategóriává váltak. A pénzpiaci alapokat az ingatlanalapok is "veszélyeztetik", áprilisban valószínű, hogy újabb fordulatot látunk, miközben az abszolút hozamú alapok versenybe szálltak a még a kötvényalapok kezében lévő első helyért is.

Egyetlen dolog veheti fel a versenyt az állampapírokkal

Nem az alacsony hozamkörnyezet, a MiFID 2 vagy a lakossági állampapírok térnyerése jelenti a legnagyobb kihívást az alapkezelői piacon, hanem az, hogy hogyan lehet minél jobb hozamokat elérni az ügyfeleknek. Schuszter Péter, a Generali Alapkezelő vezérigazgatója szerint ebben leginkább az abszolút hozam szemléletben működő alapok tudnak a legtöbbet hozzátenni, emellett az interjúban kitér arra is, hogy milyen kihívások elé állíthatják a szektort a robottanácsadók.

Hamarosan 1-essel kezdődhet a lakossági állampapírok kamata

Először volt Magyarországon negatív hozam, ez elsőre elriaszthat egy-két befektetőt, de aki a magasabb hozamot keresi, annak meg kell barátkoznia a kockázattal. Konkoly Miklós, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója úgy látja, hogy azoké az alapoké a jövő, ahol a döntést nem az ügyfél, hanem a portfóliómenedzser hozza meg. A Portfolio-nak adott interjújában elárulja, szerinte hogyan kellene felvenni a harcot a külföldi versenytársakkal és mikor jöhet a fordulat a népszerű lakossági állampapírok keresletében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.